Hyungwon
Incselkedik velem, aztán még vissza is akarna fogni? Hát sajnálom, de ez
nem így megy! Egyelőre csak a határt keresem, amit csúnyán átlépnénk, ha
elengedném a kezét, amin ráadásul folyamatosan érzem, ahogy időről időre
megfeszülnek az izmok nagy igyekezete közepette. Kicsit hátborzongató egy nálam
jelentősen erősebb emberrel kekeckedni…
Hevességünk közben fogaink összekoccannak, ám ezt figyelmen kívül hagyva
folytatjuk elmélyült, igen nyálas csókunkat, miközben én néha - talán már kissé
szándékosan - megmozdítom a csípőmet, mi által összefeszülnek többért könyörgő
tagjaink, fokozatosan elvéve vele az eszünket.
- Hahh - válok el tőle pihegve, s még mielőtt újabb akció indítására lenne
kényszerem, egyszerűen csak levetődök mellé, ezáltal elengedve őt.
- Mohsth jhobb? - kérdi még mindig felfelé nézve, hevesen emelkedő és
süllyedő mellkassal.
- Mhi?
- Nemh thudom… Deh nekemh jobb…
Ehhez nem tudva mit fűzni mosolyodom el, miközben próbálom feldolgozni az
elmúlt pár perc eseményeit.
Hoseok ugyanolyan türelmes velem, mint eddig, sőt, egyáltalán nem
követelőzik, pedig mikor sikerült Jongint felhúznom, akkor az volt a minimum,
hogy valamilyen módon kielégítem, azonban ő most nem mond, vagy tesz semmi
olyat, ami erre utalna. Hagyja, hadd gondolkodjak a saját tempómban. Lassan az
oldalára fordul, alsó kezével megtámasztja a fejét és úgy bámul engem, amit
alapjában ki nem állhatok, ám inkább nem szólok.
- Wonnie…
- Mm? - pillantok rá.
- Hozzád érhetek? - tesz fel egy elég kétértelmű kérdést, amiért már rögtön
rá is vágnám, hogy nem, ám ez esetben tudom, hogy másról van szó, ráadásul
ritka édes, ahogyan néz közben.
- Igen - adok egyértelmű engedélyt, mire tenyere a hasamra siklik, és
gyöngéden simogatni kezd, továbbá nem megzavarva elmélkedésemet.
Az ebéd egész meghitt hangulatban telik hármunkkal, míg a mama továbbra is
Hoseok faggatásával van elfoglalva, ki kedvesen válaszolgat mindenre, amit én
szörnyen értékelek benne, még ha nem is mutatom ki. Ha komolyabb lesz ez a
dolog, mindenképp be fogom avatni a nagyit, de simán lehet, hogy hamar elválnak
útjaink, elvégre nem kizárt, hogy részéről ez csupán egy ártatlan fellángolás,
mert hát ez elméletileg természetes. Minden ember életében vannak kisebb,
rövidebb ideig tartó kapcsolatok, akkor is, ha nem szeretné.
A nap további részét henyéléssel töltjük, amibe ő a lehető legtöbb ártatlan
érintést próbálja belesűríteni, én meg nem ellenkezek, csak inkább igyekszem
szokni a helyzetet, valamint a gondolatot, miszerint Kihyun holnap meg fog
ölni, mert igen, kénytelen vagyok bemenni, hogy láthassam Hoseokot. Ezért még
időben is képes vagyok felkelni.
A filmezés, a délutáni alvás, a semmitmondó témák taglalása és egymás
huzamosabb megismerése az élet részei, melyeket eddig nem igazán ismertem,
mégis egyetlen nap alatt hatalmukba kerítenek. Egyszerűen csak boldog lennék,
ha így lehetnénk örökre, bármi komolyabb cselekedet nélkül, azonban még mindig
bennem van a félsz, ami miatt nem merem teljesen szabadjára engedni a
szeretetemet, s tán kicsit távolságtartó is maradok, legalábbis érzelmileg. Ez
érthető, elvégre alig egy hete ismerem. Majd talán változik pár hét múlva.
Ám mint minden jónak, ennek is vége szakad, és hiába tagadnám, így van
rendjén. Neki haza kell mennie, mert másnap munka, nekem meg… hát, nekem nem
kell semmit csinálnom, ugyanis otthon vagyok, ráadásul elég kipihent. Tehát már
csak izgatottan várom, mit tartogat számunkra a hétfő, mire több éve nem volt
példa.
Hoseok
Ez után a délelőtt, és a koradélután után, szinte fizikai fájdalmat jelent
otthagyni Hyungwont, de muszáj. Holnap munka, nem csak nekem, hanem neki is.
Könnyes szemekkel integetek vissza még az utca végéről is.
Itthon nem nagyon tudok mit kezdeni magammal. Illetve tudnék, de nem
magamban. Így csak egyik helyről a másikra fekszem, miközben Hyungwon mászkál a
fejemben, és az, ahogy hozzám ért, ahogy csókolt, amit tett velem. Egyszerűen
elvarázsolt, ha lehet azt a fajta imádatot átlépni, amit iránta érzek. És
persze nem csak elcsavarta a fejem, hanem bebizonyította azt is, hogy valóban
vonzódom hozzá. Nem csak lelkileg, hanem testileg is.
Egyik csatornáról a másikra váltok, de a figyelmemet közel sem azok kötik
le. Csak akkor figyelek fel egy-egy momentumra, amikor csókjelenet van, és
eszembe jut a miénk is. Akaratlanul is tovább képzelem, amitől arcom vörösbe
vált, még a fülem is égni kezd, fejemet pedig zavartan egy párnába temetem.
- Ne… gondolkozz… - ütöm a fejemet, mint egy fogyatékos, bár annak is érzem
magam. Mindig is tudtam, hogy a gondolkozás egy elég veszélyes hobbi, avagy
elfoglaltság, de hogy ennyire képes volna kihozni belőlem az állatot, soha nem
hittem volna. Úgy hisztizek, mint ahogy a tinipicsák szoktak, és legszívesebben
elásnám magam. Hiába próbálom rávenni magam, hogy ne ezekre a pillanatokra
koncentráljak, nem megy. Egyfolytában látom magam előtt, ahogy Hyungwon felém
mászik, ahogy zavarban van, ahogy csillogó ajkakkal néz rám, amivel előtte
engem csókolt.
Fejemet megrázva pattanok fel, hátha el tudom terelni a gondolataimat;
inkább takarítok, főzök holnapra ebédet, amit magammal vihetek, olyan
mennyiségben, hogy Hyungwonnak is tudjak adni. Mosolyogva képzelem el, hogy ott
ül mellettem a pulton, mint a múltkor. Vigyorom egyre szélesedik, miközben az
jár a fejemben, hogy holnap láthatom munkában.
Hyungwont képtelenség kiverni a fejemből, bármilyen élethelyzetben is
vagyok. Már lassan éjfél, és még mindig nem tudok aludni a gondolataimtól, amik
kezdenek az őrületbe kergetni, de mégis olyan édesek, hiszen arról van szó, aki
életem első és utolsó szerelme.
A zuhany alatt állva, lehunyt szemekkel is őt látom magam előtt, és ismét
azok a pillanatok tűnnek elém, amik életemben először vették el az eszemet,
pontosabban Hyungwon. A vízcseppek kellemes bizsergést hagynak a nyomuk helyén,
mintha Hyungwon érne hozzám. Lábam megremeg, a fejemet ismét kezdem
elveszíteni. Azonnal tudom, hogy innen nincs visszaút, éledező férfiasságom
számára. Ha most átállítanám a vizet hidegre, vagy hagynám, hogy az idő oldja
meg, akkor sem menne.
Hátamat a csempének vetem, mint utolsó lehetőség a lenyugvásra, de mikor
már ez sem segít, egyszerűen csak Hyungwonra kezdek koncentrálni, minden
érintését elképzelve, miközben kezemet egyre keményedő merevedésemre vezetem.
Lassan mozgatom rajta ujjaimat, Hyungwon hangját és kezét magam elé
képzelve, ahogy ő teszi ezt velem. Halkan sóhajtozva élvezkedek, amik lassan
nyögésekbe szöknek át. Egyre gyorsítok a tempón, egyre közelebb érezve azt a
pillanatot, amit legszívesebben Hyungwonnal éltem volna át először. Ujjaim
maguktól fonódnak szorosabbra, nyögéseim sűrűsödnek, hogy a végén Hyungwon
nevével az ajkaimon élvezzek el. Hevesen emelkedő és süllyedő mellkassal
próbálom realizálni, hogy mit is tettem, miközben hagyom, hogy a víz lemossa
rólam élvezetemet. Mikor végre kezdek magamhoz térni, kikecmergek a
zuhanyzóból, felöltözök és berogyok az ágyba, ostromolva a hülye énemet, hogy
mégis, hogy tehettem ilyet.
Hyungwon
Reggel kivételesen már előbb fent vagyok, minthogy Kihyun átérne, amivel
eléggé meglepem, de nekem ugyan nem áll szándékomban bármit is mondani, csupán
kitessékelem és elindítom ebbe a rettentő fagyba. Hideg van, sötét és korán, ám
nagy csodára este még aludtam is, pedig nem hittem volna, hogy sikerülni fog.
- Mire virul a fejed? - sandít rám valami lesajnálóféle mosollyal a törpe,
szemöldökeit úgy összehúzva, mintha hülye lennék.
- Nem is virul - válaszolok higgadtan, ugyanolyan látszattal, mint ahogy az
mindig is lenni szokott.
- Most mér’ hazudsz? Ismerlek…
- Jó neked - vonok vállat, kitartóan ragaszkodva álláspontomhoz.
- Mindegy, még számolunk, de most fontosabb dolgunk van - zárja le
ennyivel, miközben belépünk a menhely területére. Ugyan még csak háromnegyed
van, de én már majd’ kiugrok a bőrömből, amiből persze külsőre semmi sem
észlelhető. - Ma délelőtt Hoseokkal vagy beosztva, délután pedig a
specialistákhoz, szóval gyűjtsd az emberiszonyod - jegyzi még meg kissé
gúnyosan, mielőtt belépnénk az épületbe. - És ha megint lelépsz ebéd közben, én
magam foglak megfojtani…
- Jól van, anya - engedek meg egy halovány mosolyt.
- Húzzál öltözni - nyit be az irodába, s nem ellenkezve megyek az
asztalomhoz, szedem össze a cuccaimat, teszem le a táskám, és vonulok az
öltözőbe.
Nem sietem el a dolgot, sőt, időközben csatlakozik hozzám Minhyuk, valamint
Jooheon, kik már csupán ruhában láthatnak, de attól még elfordulva tőlük
szöszmötölök, míg végül együtt megyünk ki.
- Egy kis figyelmet kérnék - emeli meg a hangját Kihyun, ezzel az éppen
beérkező Hoseokot megállásra késztetve. Már mindenki bent van, de csak a csapat
egy részének sikerült eddig átvedlenie. - A kisfiamnak szombaton születésnapja
volt, és immár hivatalosan is majdnem nagyfiú - vesz fel a székéről egy tortát,
amit az asztalra helyez, majd pakol mellé még pár papírtányért és
műanyagvillát. Vajon hányan nézik hülyének, amiért a fiának hív nyilvánosan?
Nekem mindenesetre jólesik… - Van tíz percetek enni, aztán irány dolgozni! -
mondja, s elindul felém, hogy közvetlen előttem megállva hajtsa be megszokott
tettét. - Sajnálom gyerek - vigyorodik el csöppet sem szánakozóan és még
mielőtt reagálhatnék, a fülemre fogva kezdi lefelé húzni.
- Ay, ay, ay, ay~! - hisztizek a lehető leghangosabban, de senki nem
könyörül meg rajtam. - Hyung! - tépem le magamról a kezét, ő meg mint aki jól
végezte a dolgát, tesz egy szeletet egy tányérra és a kezembe nyomja.
- Szeretlek, te hülye…
- Te? Engem? Fúj~ - grimaszolok, eltávolodva az asztalomhoz, mire
egyszerűen csak ráülve látok neki a falatozásnak, mit lepakolás és tortaszerzés
után Hoseok is követ, természetesen mellettem.
- És egyébként… - áll elénk a törpe tornádó, csípőre tett kezekkel, haragos
tekintettel és jól láthatóan számonkérő ábrázattal. - Gyanúsak vagyok. Miért
is?
Hoseok
Nagyokat pislogva próbálom először felfogni magát a kérdést, aztán azt,
hogy Kihyun itt áll előttünk, csípőre tett kézzel, úgy vizslatva kettőnket,
mintha most azonnal képes lenne megölni minket. Óvatosan Hyungwonra nézek,
segélykérő jeleket küldve felé. Esküszöm, még a kezem is remeg; közben az jár a
fejemben, vajon Kihyun átlát-e rajtam, és rájött-e az esti kis kalandomra.
- Öhm… - kezdem igen hatásosan a mondandómat, igyekezve Hyungwonról
elterelni a figyelmet. Nem áll szándékomban őrá kenni ezt az egészet. - Én is
ezt szerettem volna kérdezni…
- Ne játszd a hülyét, tudom, hogy tudod, mire gondolok.
- Biztos? - kérdezek vissza, hátha terelve a témát, sikerülne olyan vizekre
evezni, hogy ez a téma… elfelejtődjön.
- Az isten áldjon meg! Válaszolj! - kel ki magából Kihyun, mire mind a
ketten összerezzenünk, nem beszélve a többiekről, akik ha tehetnék, kiiszkolnának
a szobából.
- Öhm, pénteken nálam aludt Hyungwon… - sütöm le a szemeimet, igyekezve
csak annyi információt átadni, amennyi nem kínos, se a saját, se a mellettem
ülő számára.
- Ahha - emeli meg egyik szemöldökét az előttünk álló törpepincsi, hangsúlyával
tökéletesen rámutatva, hogy folytatást vár.
- Komolyan - pislogok rá ártatlanul, kötve az ebet a karóhoz.
- Azt hiszem, hogy ma még beszédünk lesz - mutat rám, majd Hyungwonra,
végül magára. Kezdhetek félni. Szerintem megszöktetem Hyungwont, hogy ne
kerülhessen bajba. Vagy megbeszélem vele, amíg dolgozunk, őt hazaküldöm, én meg
addig beszélek Kihyunnal. Valóban elég veszélyes dolog a gondolkozás.
- Jó - bólintok. - Majd ebédszünetben itt maradok - igyekszem mondandómat
úgy alakítani, hogy érezze benne, Hyungwont én igenis megvédem, őt ugyan nem
fogja faggatni, kritizálni, meg miegyéb. Ha már csók volt, meg egy kicsit több,
akkor az a minimum, ha megvédem. Kihyun erre csak bólint. Lehet, hogy nem ez a
legjobb stratégia, mert így csak halasztom a kivégzésemet, de ha ezzel
megmenthetem a... páromat, akkor legyen.
Az ünneplés után - amit csak idézőjelben neveznék annak -, Hyungwonnal az
oldalamon vesszük az irányt a kennelek felé, hogy a mai kutyákat kiszabadítva a
fotóterembe mehessünk.
- Mit akarsz mondani neki? - kérdezi hirtelen, miközben a kamerájával
bíbelődik, véletlenül sem nézve fel rám, amit nem is bánok.
- Ötletem sincs - szalad ki számon őszintén, bár nem így terveztem közölni
vele. Mondatom végére felém kapja a fejét, kíváncsi szemeket meresztve rám,
mire csak egy vállrándítást kap. - Még mi sem beszéltük meg, hogy… most, hogyan
tovább, vagy mi legyen ennek a neve - köszörülöm a torkomat, a kutyát
pesztrálva, így ezúttal én nem nézek a szemébe.
- Mert szerinted ez mi? - kérdezi szokatlan hangsúllyal, amitől
megrezzenek.
- Hát… - kapkodom a tekintetem. Életemben nem éreztem még ennyire szar
alaknak magam. Elég egyértelmű ez az egész helyzet, mégis olyan hülyén
viselkedik, ami tőlem ugyancsak szokatlan. Kicsit összeszedve a gondolataimat döntésre
jutok. A kutya pórázát lerakom, kiadva neki a parancsot, miszerint bármi
történik, ő ott marad a helyén, míg én Hyungwon elé állok. Félve megfogom a
kezét, felemelem rá a tekintetét, és a lehető legőszintébb énemet elővéve
szólalok meg: - Hyungwon, lennél a párom?
k....
VálaszTörlésKYAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA <3 <3 <3