Hyungwon
Mielőtt elhagynánk a helyet, a bilétát betesszük a gépbe, ahol be kell írni
a kutya nevét, valamint mindkettőnk telefonszáma rákerül, s amint ez kész,
Hoseok felszereli a bőr nyakörvre, amit aztán a kutyára, aki hiába is próbál
tiltakozni, még mindig gátolja a szájkosár. Nem nézhetnek minket őrültnek… Majd
rákerül a lánc is, illetve rá az új póráza, miután leszedegettük róluk a
tartókát és cetliket, így végre nem az a mindkettejük számára kényelmetlen
madzag van rajta. Így már sokkal inkább gazdás kutyának tűnik…
Én hozom a tápos zacskót, a rágcsát, meg a fekhelyet, Hoseok pedig egy
szatyorba a kisebb dolgokat, amit szintén hoznék, ha engedne… Egy életre
kisétáltam magam, de még messze a cél, aztán haza is kell menni és áhh. Fáradt
vagyok. Legalább most fogok tudni rendesen aludni, amire szükség is lesz,
elvégre holnap jön munkába Joker és valamelyikünknek mindig felügyelni kell őt,
ami akkor a legnehezebb, ha együtt dolgozunk a többi állattal, de valahogy csak
megoldjuk. Ha nagyon nincs más, egy üres kennelbe pihenhet.
Hogy ne legyen zökkenőmentes az utunk, Joker egy váratlan pillanatban
befékez, leguggol és egy jókora kupacos hagy nekünk a járda közepén, de még
mielőtt stresszelhetnék, hogy azzal nekem kell valamit kezdeni, Hoseok átadja a
szatyrot és a zsebéből előszedve valami uzsonnás zacsi félét, felszedi, majd a
legközelebbi szemetesbe száműzi, végig kommentálva mit, hogyan és miért.
Mikor átérünk hozzá, az összes cuccot letesszük a nappaliba, megszabadulva
végre a tehertől.
- Menj, nézz körül - veszi le a pórázról, azonban a szájkosarat rajta
hagyja. - Pakoljunk ki mindent.
- Mit hova?
- Jó kérdés… A tálak mondjuk, mehetnének a konyhába a falhoz, ahol
nincsenek útba.
- És ő így marad? - mutatok a mellettünk kissé kimerültnek tűnő kutyára.
- Nem veszem le róla a szájkosarat, amíg ott vagy, ráadásul tud benne
lihegni, meg inni, szóval baja nem lesz. Legalább szokja. - Férfiúi becsületem
tiltakozásra ösztökél, ám annál jobban félek Jokertől, tehát nekem tökéletesen
megfelel.
- És a fekhely? - emelem fel a plüssel beborított, szivacsos párnát.
- Az mehet a szobába a csontjával együtt, csak azt előbb ki kell bontani.
- Mm - teszem le, és inkább felveszem a lábszárat, hogy azzal bíbelődjek.
- Tudod hol a szoba - mosolyog rám úgy, mint aki tisztában van vele, miért
nem mozdulok. - Tedd, ahova jónak látod, addig eresztek neki vizet - emeli fel
a tálakat, és óvatosan kikerülve a fekvő jószágot, eltűnik a konyha felé.
Egy nagy sóhajt eleresztve emelem vissza az ágyat, és vonulok be velük
Hoseok hálójába, hogy a szoba szélére lehelyezve azt, rátegyem a végébe a nasit
és mehessek a férfi megkeresésére.
Miután mindent elpakoltunk az útból, Hoseok feltett kajának vizet és
letelepedtünk a kanapéra szusszanni egyet. Joker behúzódott a sarokba, még a
helyiséget sem hagyja el, de elméletileg könnyebben feloldódik, ha nem veszünk
róla tudomást. Ez azt is jelenti, hogy rám terelődik a figyelme… Közelebb
kúszva hozzám nyújtja felém a kezét, ám még mielőtt bármi történne, megáll a
levegőben, és tekintetemet keresve néz szemeimbe.
- Hozzád érhetek? - kérdi újfent, mire egy apró bólintás a válasz, s
tenyere a combomra siklik. - Mit nézzünk?
- Nekem mindegy.
- Jó választás - mosolyodik el, kapcsolgatva a csatornák közt.
Hoseok
A mai nap végre, talán először érhetek úgy hozzá, ahogy akarok. A tévét
inkább csak háttérnek kapcsolom be, megállapodva egy filmnél, amit már biztosan
láttam, de elsőre is annyira érdekelhetett, mint most, mert a címére nem
emlékszem. Látszik Hyungwonon, hogy mennyire fáradt, ahogy Joker is. Én annyira
nem érzem, hogy az lennék, de határozottan jobban esik a kanapén tunyulni, mint
tovább róni az utcákat, főleg azért, mert hideg is van.
Csendben ülünk egymás mellett, miközben én combját simogatom, odafigyelve
rá, hogy neki ez még ne legyen kellemetlen. Jól esik a közelsége, ha merném,
magamhoz ölelve dőlnék el vele a kanapén.
- Mindjárt jövök, megnézem a vizet - állok fel a kanapéról, így kénytelen
vagyok elengedni Hyungwont.
Ő csak bólint, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga volna. Persze, az
is, az ember végzi a dolgát, meg miegyéb, de én lassan már lélegezni nem tudok
nélküle, viszont annyira ritkán mutatja felém az érzéseit, hogy sanda gyanúm
szerint, én bizony szeretethiányban fogok meghalni. Legalábbis nagy rá az
esély. Nem akarom elvárni tőle, hogy magára kényszerítse az érzelmeinek
kimutatását, tudva, amit tudok, így beletörődő sóhajom után, odarakom a
disznóhúst főni, majd az időzítőt beállítva - nehogy elaludjak, vagy
elfelejtsem -, visszamegyek Hyungwonhoz, aki már félig alszik. Joker ugyanott
fekszik, ahová már az elején is befészkelte magát, bár nyugodtabbnak tűnik, de
lehet, hogy csak fáradt. Visszahelyezem a seggem a kanapéra, mire Hyungwon
felkel, és úgy néz rám, mint aki azt sem tudja, hogy hol van éppen.
- Aludj nyugodtan - halkítom le hangomat, hogy ne ébresszem fel hangosabb a
hangerővel.
- Mm - dörzsöli szemeit, hátha jobban magához térne tőle. - Hazamegyek -
mondja rekedtesem, miközben próbál felállni, pedig még a szemét is alig bírja
nyitva tartani.
- Maradj, inkább aludj - ültetem vissza, csak egy pillanatra hozzáérve. -
Nem sikerülne visszaaludnod, ha most felkelnél.
- Mhm - bólogat, visszarogyva a kanapéra.
Hamar sikerül elaludnia, főleg, hogy fel sem kelt rendesen. Még arra sem
mozdul meg, mikor az időzítő megszólal, én pedig felállok mellőle. Megnézem,
hogy megpuhult-e a hús, ezt követően elzárom a gázt, és a hátsó lángra
helyezve, fedővel a tetején, hagyom hűlni.
A nappaliban Hyungwon már az egész kanapét elfoglalta, ahogy elnyúlt rajta.
Mosolyogva lépek elé, leguggolva, hogy úgy nézhessem az arcát. Időközben Joker
is közelebb telepedett hozzá, bár nem sokkal, éppen csak a másik sarokba feküdt
át.
Hosszú percekig csak bámulom érzelmektől mentes arcát, miközben megfogadom,
hogy olyan távol maradok tőle, amennyire csak lehet. Mármint türtőztetem magam,
így véletlenül se tehetek olyat, amit nem kellene. Tekintetem ismét a kutyára
fut, és kíváncsi szemeitől halvány mosoly terül el az arcomon.
- Érezd, hogy olyan, mint te, igaz? - kérdezem az ebtől, aki minden
félelmét levetkőzi egy röpke pillanatra, és kihúzva magát figyel rám. De
valóban csak másodpercig tart, utána ugyanúgy visszasunnya a fejét a föld
közelébe. - Ne bántsd, jó?! - hajtom fejemet a kanapé karfájára, közel Hyungwon
fejéhez, ahonnan láthatom Jokert. Kezdek egyre fáradtabb lenni, végül ott nyom
el az álom, pedig tudom, hogy gondoskodnom kellene a kutyáról, levenni róla a
szájkosarat, Hyungwont az ágyamba fektetni, hogy én meg elnyúlhassak a kanapén,
de nem mozdulnak a végtagjaim.
Hyungwon
Hosszasan nyújtózva keresem a helyemet, de sehogy sem kényelmes, mi
fokozatosan egyre éberebbé tesz, míg végül lassan fel nem fogom hol is vagyok.
Nagyokat pislogva dörzsölöm az arcomat, majd felülök, azonban lábam a föld
helyett a kutyán landol, aki nyekkenve ugrik arrébb, de egyelőre még túl kába
vagyok, hogy felfogjam mi történt. Az órára pillantva megállapítom, hogy alig
múlt kilenc, tehát túl sokat nem sikerült aludnom, ám mikor már állnék fel,
hogy megkeressem Hoseokot, megpillantom a kanapé szélén, ahogy annak dőlve
szuszog. Közelebb kúszva hozzá állapítom meg, miszerint alszik, amivel nem is
lenne gond, csakhogy így tuti nem kényelmes, ráadásul a kutyát is el kéne
látni, amihez én nem értek, ezért halkan lábra tornázom magam és elé huppanva a
kanapéra simítok a karjára.
- Hyung, ébresztő - rázom meg gyengéden, mire álmos nyekergés a válasz. -
Hyung - mászok közelebb és vállaira fogva emelem el az ülőgarnitúrától, mitől
kis híján rám borul, de én magamhoz ölelve tartom erőtlen testét. - Hyung,
Joker éhes.
- Akkor szólj, ha te is az vagy - dünnyögi a vállamba, gyöngéden átölelve a
derekamat.
- Az vagyok - hazudom, hátha ezzel több aktivitásra bírhatom.
- Gyere ide.
- Itt vagyok…
- De közelebb - emeli fel a fejét, laposakat pislogva rám.
- Ennél közelebb nem tudok - nézek rá furcsállva őt.
- Várj - ereszt el és bontakozik ki ölelésemből, majd hátát a kanapénak
döntve nyújtja ki mindkét lábát és paskolja meg a combjait. - Gyere - noszogat,
de nem ér hozzám, megadva nekem a választási lehetőséget.
Ma túl sok mindent tett értem, hogy visszautasíthassak bármit, ráadásul én
is szeretném, csak ugye félek, ám attól még próbálkozom. Feltápászkodva a
padlóról, egyik lábam átvetem az övéin és az ölébe ülve dőlök neki, átkarolva a
nyakát.
- Rossz így? - kérdi aggódva, nekem meg szörnyen ciki már maga a helyzet
is.
- Nem…
- Ahh, mindegy, hagyjuk ezt most - fog kétoldalt a csípőmre és velem együtt
feláll, aztán eleresztve engem kikerül. - Megetetem a kutyát, aztán csinálok
valami vacsorát - közli kissé nyűgösen, s bennem kezd szétáradni a lelkiismeret
furdalás. Még álmos, hosszú és nehéz napunk volt, én meg semmit nem könnyítek
rajta…
Kibattyogok utána, de ő ekkor visszajön és pórázt téve a kutyára vezeti a
konyhába, minek végét az asztal lábához köti, hogy aztán levegye róla a
szájkosarat és a már kihűlt húst a tálba teszi. Hiába mászkál körülötte, az
állat nem harap, bár amilyen feszültnek tűnik, szerintem nem is érdekelné,
ráadásul így nagyon ijesztően fest…
Míg Joker lassan és sűrűn felpillantva elfogyasztja az ételét, némán állunk
és figyeljük őt, meglehetősen kellemetlen légkört teremtve, ami a kutyát is
feszélyezi.
- Ha nem veszel róla tudomást, ő sem fog rólad, de rajta hagyom a pórázt,
ha baj lenne - közli, kikötve az asztal lábától és egyszerűen csak elengedi,
mire a kutya visszasprintel a nappaliba.
Hoseok arrébb rúgva a földön heverő szájkosarat, a hűtőhöz lép és feltépve
annak ajtaját nézi végig a kínálatot, ám még mielőtt bármit elővehetne, jobb
karjára fogva fordítom meg és tolom a pultnak, hogy önszántamból átölelhessem.
- Szeretlek… hyung.
Hoseok
Nincs rosszabb az álmos és annál nyűgösebb Hoseoknál. Ilyenkor olyan
szinten vagyok elviselhetetlen, hogy még én is menekülnék magamtól, nemhogy
mások. Már előre sajnálom Jokert és Hyungwont is, amiért ilyen környezetben
kell létezniük, még akkor is, hogyha legfeljebb csak pár óráról, vagy percről
van szó. Még a szájkosárért lehajolni sincs kedvem, így csak arrébb rúgva ásom
magam a hűtőbe. Vagyis ásnám, ha Hyungwon nem ragadná meg a kezemet, hogy azzal
a lendülettel a pultnak tolhasson, miközben átölel és azok a szavak hagyják el
ajkait, amelyekre a legnagyobb szükségem van jelen helyzetben.
Szorosan fonom köré karjaimat, arcomat a nyakába temetve, és bár alig
hallani, de nem bírnám elviselni, ha én nem mondom ki.
- Én is szeretlek, Hyungwon - bújok még jobban hozzá, és legnagyobb
szerencsére még a sírást is vissza tudom fogni. - Köszönöm - szalad ki a
számon, amit gondolok, és ha már ez kijött, nem mondhatok nemet másnak sem. -
Annyira hálás vagyok, hogy találkozhattam veled, és hogy ismerhetlek. - Szavaim
következtében, szívem hevesen dobog, de ahogy érzem, Hyungwoné sem ver
lassabban.
- Én is - motyogja. Ugyan alig hallható, nekem mégis sokat jelent. A
meghitt pillanatot a gyomrom korgása szakítja félbe, amitől teljesen
elvörösödök. Valami mindig belekontárkodik az ilyen percekbe, és már kezdenek
az agyamra menni.
- Khm - köszörülöm a torkom lassan elengedve Hyungwont, de ő még így sem
áll távolabb, amit nem tudok hová tenni, de nem teszem szóvá. - Csinálok valami
vacsorát. - Zavartan elslisszolok mellette, hogy visszatérhessek a hűtő
tanulmányozásához. Igaz, ő minden bizonnyal csak a kutya érdekében jelentette
ki, hogy éhes, akkor is meg fogom etetni, elvégre Kihyun a lelkemre kötötte,
meg amúgy is szeretném, ha kicsit egészségesebben nézne ki. Már úgy értem,
súlyilag. - Rántotta jó lesz? - pillantok a hűtőajtó mögül Hyungwonra, aki
időközben elhelyezkedett a pultnak döntve csípőjét, úgy figyelve minden
mozdulatomat. Nem mondom, jól esik, csak kicsit szokatlan.
- Aha - bólint. Hozzám képest sokkal éberebb; tényleg nem valami nagy alvó,
főleg meg hozzám képest nem.
- Rendben - mondom inkább csak magamnak, miközben nekilátom megmosni a
tojásokat, hogy aztán egyesével feltörve őket, a saját ízlésem szerint ízesítve
megsüssem őket, és csak remélni tudom, hogy Hyungwonnal is ízleni fog. Még
sütés közben is érzem, ahogy engem néz, bár nem bámul, mert időnként másfelé
tekint, de csak akkor, ha véletlenül abba az irányba fordulok.
Szerencsére hamar elkészül, így tányérra rakva, az egyiket a kezébe nyomom,
míg a másikat én fogom meg, fejemmel a konyhaasztal felé intve. Ráfér a
kutyára, hogy egyedül legyen, és remélhetőleg semmi kárt nem tesz, és amúgy sem
tervezem sokáig otthagyni, csendes magányában.
- Jó étvágyat - ülök asztalhoz, ő pedig példámat követve helyet foglal
velem szemben.
- Köszönöm, neked is. - Annak ellenére, hogy nem tűnt olyan éhesnek, hamar
elfogy minden a tányérjáról, pont úgy, ahogy az enyémről is. Mikor végzünk, a
mosatlant csak beteszem a mosogatóba; most semmi kedvem a mosogatáshoz. Már
éppen mennék vissza a nappaliban, de Hyungwon megállít kérdésével.
- Minden rendben? Nagyon csöndes vagy. - Megilletődök kérdésén. Máskor is
volt már, hogy nem beszéltem annyit, most mégis honnan szedi, hogy baj van?
Elég nehéz megküzdeni magammal és az érzéseimmel, de nem gondoltam volna, hogy
belső civódásomat így észrevenné.
- Igen, csak fáradt vagyok - mosolygok rá. Szerintem nem hiszi el, pedig
lehet, tényleg csak az a bajom, de még én sem tudom. - Tényleg - mondom
győzködő hangsúllyal. - Inkább menjünk aludni - nyújtom felé a kezemet, de nem
közelítek. Tartanom kell magamat az ígéretemhez.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése