26. Fejezet

Hyungwon

A kérdés egy pillanatra kizökkent a Hoseokról épp átalakulóban lévő véleményem formázásából, de végül egy mélyebb levegőt véve fogalmazok meg valami olyat, melyben nem szerepel sértő szó, meggondolatlan kifejezés, vagy egyéb számára kedvezőtlen, mivel szemben a enyhén lenéző pillantásomat már korrigálásra sem méltatom.

- Természetesen nem.

- Kegyetlen vagy - vágja rá habozás nélkül, újfent megcsillogtatva színészi tudását, melyből kiérződik némi valós szomorúság is, ám annak nem szentelve komolyabb figyelmet teszem fel a kérdést.

- Komolyan szükséged van olyan téren is a segítségemre? - Beszéd közben tekintetem az utat pásztázza, minden koncentrációmmal Jokert irányítva, hogy lehetőleg senki ne kerüljön vele szembe, mielőtt köztünk sarokba szorítva hinné magát.

- Igen!

- Hazudsz - vádolom meg, teljesen jogosan.

- Ezt nem feltétlen nevezném hazugságnak, csak… - próbálná menteni, vagy kimagyarázni magát, ha nem szólnék közbe a saját igazamat védve.

- De hazudsz.

- Ejj de csípős vagy most - sóhajt lemondóan, mit megkönnyebbülten konstatálva hagyok rá. - Baj van?

- Nem vigyázol magadra - mondom ki az őszinte gondolatom, tekintetemet kíváncsian vizslató szemeibe mélyesztve.

- Mi? - szeppen meg. - Miért?

- Mint kutyakiképző, ismerned kellene a kutyák testbeszédét, viselkedését és várható reakcióit…

- Igen, és…? - ösztökél folytatásra, pedig számomra már ennyiből egyértelmű a probléma.

- Tehát tudnod kellett volna, hogy a kutya harapni fog és nem közéjük nyúlni. Nem jelentett komolyabb veszélyt Jokerre, elvégre egy hatalmas jószágról beszélünk, rajta meg szájkosár volt, tehát nem lehetett olyan sürgős a közbeavatkozás, hogy ne vehesd figyelembe a tényeket - magyarázom ridegen, merev tartásomból egy cseppnyit sem engedve. Ideges vagyok, amiért így végződött, de igyekszem higgadt maradni.

- Hyungwon, én nem Joker miatt aggódtam, hanem miattad.

- Hyung, felnőtt férfi vagyok, elbírok vele, ha megharap egy kutya, ráa-

- Ahogyan én is.

- ...dásul, nem tettem semmit, amiért ez lehetett volna a vége, ellenben veled.

- Jó, állj - torpan meg az út kellős közepén, ezzel megállásra késztetve engem is. Fél szemöldökömet felvonva pillantok rá, a pórázon egy kisebbet rántva, mire Joker engedelmesen leül, mintha csak ezt akartam volna kérni tőle. - Féltelek és ez nem fog akkor sem változni, ha addig szidsz, míg meg nem őszülök, tehát kérlek, könnyítsd meg a dolgomat, mert már így is elég fehér a hajam - mutat a fejére egy kurta mosolyt elnyomva, hogy fenntartsa a határozottság látszatát, ami azért egy ilyen kijelentés után nagy szám. - Balesetek mindig voltak és lesznek is, de unom a témát, úgyhogy keressünk mást, amin veszekedhetünk, jó? - szegi le állát, úgy nézve rám ártatlan szemekkel.

- Sajnálom - adom be a derekam, elengedve a dolgot. Aggódom érte, és ez sajnos így jön ki rajtam, hiszen tehetetlen vagyok. Hogy máshogy tudassam vele milyen fontos nekem?

- Nincs mit sajnálnod - simít alig észrevehetően végig az alkaromon. - De induljunk, mert már kilyukad a gyomrom - vigyorodik el, rögvest továbbhaladva. Én meg az út hátralévő részében a gondolataimba mélyedve követem őt, szokva a kutyasétáltatósdit.

Hoseok

Az út csendben telik, bár nem a kínos fajtából való, legalábbis számomra, mert végig azon kattog az agyam, hogy Hyungwon aggódott értem. Kétségtelenül felelőtlen voltam, aminek most a karom látja kárát, de még mindig azt mondom, hogy megérte. Az már persze más kérdés, hogy Hyungwon erről mit gondol, mert szerintem, ha tehetné, inkább agyonütne, semmint ilyet merjek megint csinálni.

Kicsit félek, hogy belebukom ebbe a kötődésbe, amit Hyungwon iránt
érzek, ahogy anyámmal is történt, de nem akarok a jövőn túlságosan gondolkodni,
mert abba beleőrülnék. Most jó úgy, ahogy van. Én hülyeségeket csinálok, ő meg
aggódik értem, amin csak mosolyogni tudok. Attól az egytől tartok, hogy
majd megutál amiatt, mert nem tudok megváltozni. Érte hajlandó lennék ugyan, de
nem tudom megakadályozni a féltést, amit irányába érzek, így akárhányszor olyan
helyzetbe kerülnénk, így is, úgyis megvédeném.

Megérkezve hozzám, előreengedem Hyungwont Jokerrel. Egész szépen viselkedik mellette; nagyon egy húron pendülnek, aminek csak örülni tudok.

- Még megvan a tegnapi ebéd, jó lesz, ha azt melegítem? - kérdezem a kabátomat felakasztva a fogasra, miközben párom elengedi Jokert.

- Persze. - Ő is leveszi a kabátját, valamint cipőjét, majd a konyhába vonulunk, ahol rakok ki Jokernek vizet, és nekilátok az ebédünk felkutatásának, nagy kínlódások árán. Kivadászom a hűtőből, és serpenyőbe rakva hagyom a gázon melegedni, miközben tányérok és evőeszköz után kutatok. - Segítek - lép mellém Hyungwon, mikor a polcon lévő porcelánért nyújtózok. Persze… Neki könnyű, ha már magasabbra nőtt, mint én.

- Köszönöm - motyogom orrom alatt, kissé sértődötten. - De elértem volna…

- Nem baj - vonul vissza az asztalhoz, kezében a terítékkel, hogy azokat elhelyezve is segítségemre legyen. Még mindig durcogva szedek neki az ételből, majd magamnak is teszek, és már éppen leülnék, hogy vele együtt nekiláthassak, mikor megszólal a csengő. Egy ideges sóhaj hagyja el az ajkaimat, amiért nem hagynak nyugton. Biztosan megint a szomszédot keresik. Valahogy mindig elhiszik, hogy én vagyok az, csak azért, mert annak a szerencsétlennek a házán nincs kint a házszám. Szemforgatva csoszogok ki.

- Mindjárt jövök, kezdd el nyugodtan - hagyom hátra Hyungwon, miközben megnézem, hogy Jokernek nem áll-e szándékában követni - bár miért is tenné?! -, tovább haladok, hogy elküldhessem az ajtó előtt álló személyt, valamilyen melegebb éghajlatra, szemtől-szemben is. Kilépve a téli hidegbe, ahogy átjár a fagyos levegő, akaratlanul is megborzongok. Egy szál pólóban mégiscsak hideg van, figyelembe véve, hogy ez még nem is a legvastagabbak közül való. - Jó napot, miben segíthetek? - kezdem kicsit sem kellemes hangsúllyal, hiába próbálkozom elrejteni a kitörni kívánkozó érzelmeimet.

- Maga Joo Wontak? - Persze. Pont úgy nézek ki. Nem?

- Nem. Ez még mindig a huszonkettes szám, nem pedig a húszas. - Nyomatékosításként még rá is mutatok az ajtó mellett lógó fém kreálmányra, ami egy tökéletesen látható helyen van, és tudtommal elég hamar tanítják meg a számokat az iskolában, így nem értem, hogy a fenébe sikerül ezt mindig összehozni. Egyáltalán, miért mindig a legjobbkor találnak meg? Különben is! Megfagyok.

- Oh, elnézést, nem láttam. Bocsánat a zavarásért. Köszönöm - habogja a fiatal férfi, aki egyébként normálisnak néz ki, csak nem éppen a legfigyelmesebbnek. De az is lehet, hogy csak rossz napja volt. Mindegy, attól még észrevehetné az egyáltalán nem kicsi házszámot.

- Semmi gond - hazudom kapásból, ami már egy elég berögzült dolog, bár nem csak nálam, azt hiszem. - Viszlát! - köszönök el, majd meg sem várva, hogy neki érkezése legyen megszólalni, visszalépek a házba, ahol végre meleg fogad. Karomat dörzsölgetve megyek vissza Hyungwonhoz, kicsit még mindig reszketve. - Bocsi, csak a szomszédot keresték.

- Normális vagy? - kérdezi felvont szemöldökkel, amit nem tudok hova tenni.

- Nem. Miért? - foglalok helyet előtte.

- Felvehetted volna a kabátodat.

- De hát…

- Hideg van.

- Feltűnt…

- Meg fogsz fázni, ha ezt csinálod.

- Dehogy.

- De, meg fogsz.

- Eddig sem betegedtem le.

- Majd most fogsz.

- Nem.

- Mit kapok, ha nekem lesz igazam?

- Ápolhatsz - vigyorgok rá. - De nem lesz igazad.

Hyungwon

Szemforgatva látok neki az evésnek, a következő falattal együtt lenyelve kikívánkozó megjegyzéseimet, mielőtt valami olyat vágnék a fejéhez, amivel megsérteném őt. Erősnek mutatja magát, pedig még a védelmére felhúzott fal is igen gyenge lábakon áll, így minden okom megvan azt feltételezni, miszerint könnyebben felveszi a durvább szavakat, mint amit kívülről enged látszani.

Talán a közénk betelepedett csend fagyosabb, mint a kint uralkodó zord időjárás, mit egyedül az étkészletek tompa csörömpölése tölt ki, de azt hiszem, most erre van szükségünk. Vagy legalábbis nekem…

Hoseok viccekkel és ízléstelen megjegyzéssel próbálja elvenni a dolgok élét, amivel semmi gond nem lenne, ha észrevenné a témák közti különbséget. Nem érti meg, hogy féltem őt, ám ha így folytatja, inkább nem is mondok semmit, csak kikötözöm valahova és otthagyom, hogy még véletlen se tehessen kárt magába.

- Köszönöm az ebédet - állok fel az evés végeztével.

- Szívesen - ejt meg irányomba egy érzékeny mosolyt. - Elrohanok vécére, aztán mehetünk.

Bólintással adom tudtára értésemet, majd amint távozik a konyhából, berakom a mosogatóba a koszos edényeket és elővéve a tárcámat, a nappaliba sétálok, hol a távirányítót felemelve helyezem alá a már előre kikészített köteg pénzt, ami fedezi a kutya költségeit, meg még némi plusz, elvégre az állat az enyém, valamint engem is ellátott, mikor ő egyedül él, a saját keresetéből, én meg a nagyival, tehát nincs akkora szükségem rá. Még mielőtt vissza érne, gyorsan elfoglalom iménti pozíciómat, mintha végig ott álltam volna, s összekaparva Jokert indulok meg a bejárat felé, amint csatlakozik hozzánk a házigazda.

A munkába vezető út az előbbihez képest gyors és monoton. Kissé késésben vagyunk, ami engem ezelőtt sosem zavart, sőt, szinte sportot űztem az órák növeléséből, de ha most elkap Kihyun, nem csupán engem von felelősségre, hanem Hoseokot is, én meg utálok mást is belevonni az efféle ügyeimbe.

- Kivel vagy délutános? - kérdi, amint átlépjük a menhelyet körülvevő hosszú, magas, kovácsoltvas kerítésének határát.

- Az állatorvosokhoz vagyok beosztva ellátásra.

- Ezek szerint Joker marad velem, mert nem akarjuk, hogy elkapjon valamit.

- Letesszük egy üres kennelbe - jelentem ki, ugyanis sérült kézzel nem fog erre a hatalmas mamlaszra vigyázni.

- Két kis terrierrel van ma dolgom, meg egy alomnyi kéthónapos kölyökkel, tehát jöhet velem, nem kell azért bezárni.

- Kizárt. Nem tudnád lemondani a terriereket? A kölykök még csak-csak, de-

- Hyungwon - szakít félbe, mire inkább mély lélegzetet véve készülök fel a szentbeszédre, ami mindent tartalmaz, csak éppen azt nem, amit én hallani szeretnék. - Nagyfiú vagyok már, de aggódj - állít meg, s elém lépve pipiskedik fel, hogy két kezével megfogva az arcom húzzon lejjebb, majd egy puszit nyom a homlokomra. A hirtelen meglepettségtől lefagyva meredek a semmibe, mit ő kihasználva veszi át tőlem a pórázt és egy hatalmas mosollyal folytatja útját, hátrafelé menetelve, végig az én szerencsétlen mivoltomat figyelve. - Nem jössz? - zökkent ki kábult állapotomból, így fejemet megrázva eredek a nyomába. Szerencsére amint mellé érek, megfordul, de szándékosan átvezeti a másik oldalára Jokert, hogy még véletlen se szerezhessem vissza.

- Makacs vagy - jelentem ki tényszerűen, némi idegességgel a hangomban.

- Tudom - ránt vállat vigyorogva.

- Tényleg meglesztek? - nyitom ki nekik az épület bejárati ajtaját.

- Tényleg.

- Ha bármi van, hívj, rögtön ott leszek.

- Oké, anya.

- És ha túl nehéz lenne Jokerrel a munka, add le.

- Értem, anya.

- És hagyd ezt abba.

- Jó, anya.

- Hyung!

- Jól van, jó - nevet szórakozottan. - Kapok puszit a bibis kezemre, mielőtt elmész? - emeli elém a bekötözött részt, a lehető legártatlanabb tekintetét rám meresztve. Gyorsan körbepillantok, mielőtt kínos szituációba kerülnénk, majd nagyon gyengéden ajkaimat a kötésre nyomva mélyesztem tekintetem az övé, s végül elengedve őt intek hetykén, hogy az irodába éppen csak bedobva a kabátom indulhassak a kisállatok mocskos helyeit pucolni…

Hoseok

Meghat, hogy Hyungwon ennyire aggódik, de valahogy le kell nevelnem róla. Mármint tényleg jólesik és örülök neki, de mint ahogyan mind, akik itt dolgozunk, én is felnőtt férfi vagyok, és tudok vigyázni magamra. Csak egy dolog aggaszt. Ha így marad, akkor elege lesz belőlem, amit nem akarok, szóval változtatnom kell. Valahogy.

Annak ellenére, hogy nehézkesen és lassan megy minden, egész hamar végzek mára a munkával, mindenféle fennakadás nélkül. Joker, mint az már kiderül, kutyákra jól reagál, sőt a kiskutyák felé egészen élénk érdeklődést mutat. Egyre jobban látom, hogy mennyire is hasonlít Hyungwonra, mindenben. Ha teheti, inkább elüldögél magának a sarokban, onnan figyelve a körülötte történő dolgokat; csak néha emeli fel a fejét, és sokszor még akkor sem reagál, ha szólok neki. Akárhányszor látom a közöttük lévő hasonlóságot, muszáj vagyok elmosolyodni.

Miután mindenkivel végeztem, akikkel ma foglalkoznom kellett, még leülök Joker elé, tisztes távolságba, hogy onnan figyelhessem. Igazából jól is esik csak ülni, és bámulni ki a fejemből.

- Nagy mázlid van, ugye tudod?! – kérdezem halkan Jokertől. Úgy néz ki, egyre inkább szokásommá válik a kutyákkal beszélgetni, nem mintha eddig nem tettem volna ezt. Még pár percet töltünk csendes magányunkban, amikor Hyungwon előkerül; valószínűleg megelégelte a várakozást. – Szia, anya – vigyorgok rá. Lassan felállok és Joker pórázát kézbe véve lépkedek Hyungwon elé, aki még mindig elég vicces fejet vág az előző beszólásom végett.

- Nem unod?

- Nem. Tessék, hozhatod te, én úgyis le vagyok bénulva – nevetek rá, belőle azonban semmilyen más reakciót nem tudok kicsikarni, csak a szemforgatást és a szemmel verést. – Menjünk átöltözni – indítom a sort. Hiába próbálom elviccelni a dolgokat, akkor sem érzem jól magam. A lelkiismeretem lassan, de annál biztosabban kezd el belülről emészteni, amivel kezdenem kell valamit, mert hajlamos vagyok emiatt mély letargiába esni, bár szerencsére nem túl gyakran fordul elő. Az öltözőbe érve, mielőtt még Hyungwonnak érkezése lenne bármit is tenni, megfogom a kezét, de nem fordítom magam felé. – Én… sajnálom – mondom halkan, lehajtott fejjel, még úgyis, hogy nem lát, mert háttal áll nekem.

- Hm? Mit? – Hyungwon hangjában érezni lehet, hogy tényleg nem tudja, pontosan mire is gondolok, és hogy kíváncsi. Nagy odafigyeléssel szedi le a kezemet az övéről – mivel a sérülttel fogtam meg -, és felém fordul.

- Hogy felelőtlen voltam.

- Azt sajnálhatod is. – Apró mosoly villan ajkaimon szavaira. Napról napra, sőt, percről percre jobban szeretem ezt az embert, és mégis képes vagyok ártani neki. Tény ugyan, de abban is egyre biztosabb vagyok, hogy nekem teljesen elmentek otthonról.

- Mindig másokat helyeztem előtérbe, magammal foglalkoztam utoljára, legalábbis valamilyen szinten – szalad ki őszintén, a számon, ahogy lassan tekintetemet az övébe fúrom. – De öltözzünk, mert soha nem érünk haza. Ja, tényleg, hazakísérünk Jokerrel. Kint megvárlak, szólj, ha kész vagy – hadarom, szinte egy szuszra, majd mielőtt bármit mondhatna, kilépek, ahol a falnak dőlve várom, párom érkeztét. – Sietek – mondom, mikor Hyungwon is előkerül, gyorsan beslisszolva, még azt is figyelmen kívül hagyva, hogy beszédre nyitja a száját. Mikor végre elkészülök, töretlen örömmel vigyorgok páromra. – Mehe- - mielőtt be tudnám fejezni az egyszavas mondatomat, egy tüsszentés tör ki belőlem. Ajjajj, kapni fogok.

- Megmondtam.

- Csak por ment az orromba – ellenkezek azonnal.

- Persze - mondja szarkasztikusan. Meg fogok halni...