25. Fejezet

Hyungwon

- Hogy én jól vagyok-e?! - ocsúdok fel a kezdeti sokkból és összekapva magam a földről lépek Hoseokhoz. - Te sérültél meg, és tőlem kérdezed, hogy jól vagyok-e?!

- Hé, nyugi, nekem semmi bajom - mosolyodik el, miközben a maga elé tartott kezéből elkezd folyni a vér.

- Meg a nagy frászt! Na, várjál - sóhajtok és levéve az állványról a gépet, Hoseok pórázos csuklójára fogok és elkezdem kifelé húzni. - Letesszük a kutyát a kennelébe, visszafelé összeszedjük Jokert és ellátjuk szépen a sérülésedet - tájékoztatom kifelé menet, mire már a nagy fekete fiunk is követne, de idegesen felé trappolva egyet zavarom vissza a sarokba, hogy aztán becsukva az ajtót hagyhassam magára arra a pár percre, míg mi a másikat a kenneljébe vezetjük. Egyáltalán nem Jokerre haragszom, sőt, ő csak megvédett, de tény, hogy miatta alakult baj. Nem értem mi okból viselkedett így, mikor egy napja sem ismer, nagyon is jól esik, azonban komoly kárt tehetett volna a kicsiben, aki egyébként csak barátkozási szándékkal közelített meg. Szocializálni kell a gyereket, annyi szent.

- Hyungwon, lassíts, hát hova futunk? - kérdi szórakozottan, hagyva, hadd vonszoljam magam után.

- Maradj csendben - utasítom, mire csupán egy szórakozott kacaj a válasz, de szerencsére teljesíti. Még akkor sem engedem el, mikor beereszti az ebet, így kénytelen vagyok én leszedni róla fél kézzel a madzagját és miután visszaértünk a fotós szobába, leteszem a gépet - amit csak azért cipeltem, hogy ne essen baja -, majd reflexből felvéve Joker pórázát, vele indulok már meg ki.

Míg elérünk az irodáig, egy szó sem esik köztünk, ám ahogy odaérünk, kiderül, miszerint egyáltalán nem tartanak elsősegély dobozt, így a két fiút magára hagyva rohanok az állatorvosi részleg felé, feszültségem miatt egyáltalán nem törődve semmivel, ami alap esetben még pluszban zavarhatna.

- Hyung, kéne kötszer, meg valami fertőtlenítő, ami használható emberre is - támadom le rögtön az éppen az asztalon kismacskát vizsgáló, vidám, szőke Minhyukot.

- Szia Hyungwonnie. Miért, mi történt? - vált rögtön aggodalmasba és gyorsan átpásztázza a testemet.

- Hoseokot megharapta egy kutya és-

- Amit hazavitettek?

- Nem… Tehát el kéne látni a sebét.

- Nagyon súlyos?

- Nem néztem, de nem volt valami nagy jószág.

- Melyik volt? Karanténba kell tennünk…

- Nem a kutya miatt történt, csak baleset az egész.

- Nem azért, hanem, hogy nincs e valamiféle betegsége - kapja a hóna alá a cicát és kezd el vele keresgélni a polcokon. - Egyébként csak olyan fertőtlenítőt használunk, ami jó emberre is. Ez egy oldat, öblítsétek le. Bár elég gyenge, de a semminél jobb, ez meg fertőtlenítő. Kicsit csípni fog… - nyom a kezembe egy poharat, pár fülpiszkálót, meg egy kicsiny dobozt.

- Talán valami Zora. Nem figyeltem rá…

- Ilyen nevű védencünk jelenleg nincs, max Zoran. Közepes, csapzott, keverék kutya.

- Az az.

- Később intézkedem ez ügyben - nyújt még át egy becsomagolt géztekercset, valami fura hajlított ollót és barna ragasztót. Sokszor volt már kisebb balesetem, de sosem tudtam hogyan hívják ezeket…

- Köszönöm - szólok még hátra, ahogy futásnak eredek, s Hoseokba belé fojtva a szót veszem ki a kezéből a pórázt, dobom a földre, húzok elé egy széket és néhány zsepit előhalászva nagyon óvatosan letisztogatom. Kipakolva az asztalra a hozományt, elé húzok egy széket, a combomra teszem a kezét és nekilátok ellátni. Olykor-olykor felpillantok rá, ugyanis egy hangja sincs, de az arca elárulja, hogy igenis fáj, bár hagy engem végezni a dolgom, miközben szerencsésen megérkezik Kihyun is…

Hoseok

Egy családi idillben érzem magam, aminek szeretném, ha soha nem érne vége. Hyungwon gondoskodik rólam, mintha egy kisgyerek lennék, miközben édesen fel-fel pillant rám. Fáj ugyan a karom, de olyan boldog vagyok, hogy csupán néha eltorzul a fertőtlenítőtől az arcom, mégis vigyorogva nézem az előttem ülőt, akinek most kivételesen a combján pihenhet a kezem, mindenféle fenntartás nélkül. Joker egész békésen ül mellettünk, hol ránk nézve, hol a szobát vizslatva. Hyungwon olyan óvatosan és nagy odafigyeléssel válogatja meg a mozdulatait, hogy igazán csak akkor érzek a sebbe nyilalló fájdalmat, amikor kicsit több fertőtlenítő jut egy-egy helyre. Már éppen egy gézlapot helyezne a harapásra, hogy aztán a fáslival bekötözhesse, amikor Kihyun konkrétan egy orkán erejével beviharzik.

- Mégis mi a franc történt? Mit csináltatok? Nem megmondtam-

- Nem Hyungwont harapta meg - mondom higgadt és kimért hangon. - És nem is Joker volt.

- Akkor meg mi a fenét műveltetek? - toporzékol idegesen, amitől Joker lelapul a földre. Nem csodálom, én is inkább menekülnék a buzgómócsing, idegesítő Kihyun elől.

- Csak megijedt Zoran, semmi komoly - próbálom még mindig inkább terelni, mentve a menthetetlent, de predesztinációja lévén, teljességgel kudarcra vagyok ítéltetve.

- Azért folyik vér a karodból. Valami hihetőbb hazugsággal állj elő.

- Nem hazudik - mondja Hyungwon, közben fel sem nézve a kezem ápolásából, amin most már ott virít a gézlap is.

- Csak leejtettem a mappámat, Zoran megijedt, Joker meg akarta védeni Hyungwont, én meg pont közéjük kerültem. Jobb híján - ferdítem kicsit az igazságot.

- Engem meg ellökött, hogy meg ne harapjon a kutya - mondja halál nyugodtan Hyungwon, miközben elkezdi körbetekerni a fáslit a kezemen.

- Áruló - húzom fel az orrom gyerekesen, direkt elfordulva tőlük.

- Te meg hazudtál volna - vágja még hozzám, fel sem nézve az ügyködéséből.

- Nem, csak nem mondtam el minden részletet.

- Na, gyerekek, elég! - rivall ránk Kihyun. - Ettől függetlenül minden rendben? - vált aggódó anyaszerepre.

- Persze. Most már - mutatom fel a bekötözött kezemet vigyorogva. - Nyalókát nem kapok? - nézek Hyungwonra kérlelően, aki csak egy szemforgatással jutalmaz meg, miközben elkezdi elpakolni a kötszeres dolgokat.

- Adok én neked olyan nyalókát! - Ha nem hajolok el, Kihyun egy kecses mozdulattal tarkón vágott volna, csak tudnám, mikor lett megint házisárkány.

- Türelmesen várom - egyenesedek vissza a szemébe nézve.

- Kik is a gyerekek? - motyogja Hyungwon, és talán kicsit el is mosolyodott.

- Szerencsétek, hogy dolgom van.

- Tényleg szerencsések vagyunk - vigyorgok Kihyunra, aki még egy lesújtó pillantást vetve rám, elhagyja a szobát. Miután Hyungwon elvégezte a dolgát és felegyenesedik, már nem bírom tovább.

- Szabad? - teszem szét karjaimat, hogy értse, mire gondolok. Csak bólint, így azonnal magamhoz ölelem. - Köszönöm. - Mosolyom levakarhatatlan, főleg úgy, hogy Hyungwon ilyen közel van hozzám, és érzem kellemes illatát, ahogy az orromba kúszik. Egész nap képes lennék így ölelni, de tudom, hogy attól függetlenül, hogy megengedi, még nem éppen szereti, ezért hátrébb hajolok, bár még nem engedem el. - Most már menjünk vissza dolgozni - nyomok egy puszit a homlokára, és elválok tőle, amitől kicsit szomorú leszek.

Hyungwon

Nem gondolom, hogy Jokerre lehetne fogni a balesetet, így a történtektől függetlenül nem teszünk egyéb óvintézkedést, mint amennyi eddig is volt. A szájkosár rajta van, és most egy jelentősen kisebb kutyát hozunk elő, bemutatva őt újdonsült fiúnknak is, hogy tényleg ne sok esélye legyen újra megtörténnie.

Mindenki végzi a dolgát, teljes a nyugalom. Én fotózok, meg Hoseokot rendezgetem, ő a kutyára figyel, parancsol neki és beállítja, Joker pedig mögöttem két méterre fekszik, lehajtott fejjel figyelve. Nem alszik, nem is várná el senki, mikor fél, de efelől minden hangra megrezdülő fülei is bizonyságot adnak.

Amint letudjuk a kicsiny keveréket, visszavisszük és elkezdünk a sajátunkra koncentrálni, ugyanis azzal még akad elég dolgunk.

- Mi az első? - nézek fel Hoseokra, kitartóan vezetve a hatalmas jószágot. Mivel megsérült a keze, inkább önszántamból hozom én, hogy ne erőltesse.

- Mindenképp az állatorvos, mert még hátra van több vizsgálat, meg ki tudja még mik.

- Oké - indulok meg azonnal az irányba, hova már majdhogynem minden különösebb fejtörés nélkül eljutok. Vagy csak kitanultam már hova tették az útbaigazító táblákat.

Beérve a nagy, fehér, letisztult részlegre, ezúttal mindkét állatorvos bent ügyködik, kivételesen állatok nélkül. Hyunwoo a gép mögött pötyög valamit, míg Minhyuk egy könyvet lapozgat, ám amint meglát, rögtön odajön hozzánk.

- Áh, sziasztok - köszön nagy boldogan, mintha ma még nem találkozunk volna. - Miben segíthetek? - pillant sejtelmesen Jokerre, kinek láttán el is lép egy hátra.

- Megvan mindene a kutyának? - kérdezi Hoseok.

- Hyung, Joker dolgai rendben vannak? - araszol a dolgozó férfihoz, ki éppen csak feltekintve jelzi, miszerint tudomásul vette a dolgokat és folytatja a gépezést, csak ezúttal az egér használatával.

- Még nincs semmije, egy antibiotikumos kezelésen kívül, amit behozatala után kapott négy napig.

- Akkor úgy hiszem, jöhet a chip, meg az oltás. Ivartalanításra mikor tudunk időpontot adni?

- Péntek délutánra van egy szabad hely fél négytől, ha az nektek jó - pillant ránk az asztal mögül Hyunwoo, én meg megvonva a vállam adom át a válaszolás lehetőségét Hoseoknak, ugyanis nekem tényleg mindegy.

- Rendben van - egyezik bele bólintva.

- A kezelések költsége a menhelyet terheli, mivel ideiglenesen befogadott állat - teszi még hozzá Minhyuk, s elővéve valami sprét, meg papírtörlőt, letisztítja az asztalt. - Hyung, segítenél feltenni?

- Nem, majd én - lépek rögtön oda, magammal húzva Jokert is.

- Hyungwon, nem rokkantam le, én is elbírom. - Hangjából kiérződik, hogy mosolyog, azonban, ha fáj is neki, akkor sem fogja az orromra kötni, tehát nem veszem figyelembe.

- Akkor én fogom a fejénél, te fogd a farát - kerüli meg a szőke, és átkarolja a mellkasát, mire én a combjai előtt, és bár Joker nagyon ficereg, meg ellenkezik, felrakjuk a csúszós fémasztalra, ahol rögtön le is fekszik. - Ti nyugtassátok, míg beszúrom a chipet - megy a szekrényhez, hogy elővegyen valamit.

- Szerintem ez esélytelen, de oké - lép a fejéhez Hoseok, mit én követve leutánzok, azonban hozzáérni egyikőnk sem akar, míg Minhyuk vissza nem ér egy bazivastag tűvel, ám utána is csak lefogjuk a fejét, miközben ő a marjánál összecsípve a bőrt vezeti belé.

- Okos fiú - dörzsölgeti meg a részt. - Hyung, itt a száma - tesz le valamit Hyunwoo elé az asztalra, aki azt egy kis könyve belerakja. - Jöhet az oltás - figyelmeztet, mielőtt azt is beszúrná, mi pedig újfent lefogjuk a fejét, bár szerintem az jobban zavarja, mint maga a tű.

- Kitöltöttem, lepecsételtem, úgyhogy, ha nincsen semmi baja, pénteken várjuk vissza - nyújtja előre a kérdéses kiskönyvet az orvos, mit Hoseok elvesz, én meg Minhyukkal leszedem Jokert az asztalról.

Hoseok

Nem mondom, hogy nem élvezem, ahogyan ennyire odafigyel rám, de néha már-már soknak érzem. Soha nem szerettem, hogyha ennyire én vagyok a középpontban és én vagyok a “gyengébb”. Bár tudom, valószínűleg csak félt, meg sejti a mentalitásomból adódóan, nem fogom azonnal az orrára kötni a fájdalmam. Amiben viszont kétségtelenül igaza van, hogy akármennyire is ellenkezek, tényleg nem bírnám felemelni Jokert, mert jól tartom ugyan magam, de a fertőtlenítő még mindig csíp, vagy csak szimplán a seb fáj, nem tudom, mindenesetre kellemetlen.

És, bár ambivalens érzéseim vannak a dologgal kapcsolatban, az öröm talán nagyobb. Végre van valaki, akinek számítok annyit, hogy odafigyeljen arra, nekem mi a jó, és nem is csak észreveszi, hanem tesz is érte. Olyan hálás vagyok, mint életemben még soha, viszont nem tudom, hogy hogyan kellene kimutatnom Hyungwon irányába. Félek a határtól, amit magamnak húztam, és attól, neki tetszik-e, vagy sem. Ettől függetlenül, az biztos elhatározásom, hogy mellette maradok, egészen addig, amíg ő azt nem kéri, menjek el, bár remélem, ilyen idő soha nem jön. Az esélye persze fennáll, mint mindennek, ettől még mindent megteszek, hogy az ellenkezője történjen: soha ne érjen véget ez a kapcsolat.

Azt hiszem, még soha életemben nem szerettem ennyire senkit. Csöndes perceinkben csak ülök, és nézem, ahogy gondolkodik, vagy szöszmötöl valamivel. Imádom, amikor anyáskodhatok felette, és ahogyan reagálni szokott rá. Azért is oda vagyok, amikor ő próbál rám vigyázni, mert bár nem szeretem, mégis jólesik, már csak a tudat is.

- ...seok?

- Csak Hoseokkal szolgálhatok - kapom fel a fejemet, nagy elrévedésemből.

- Azt mondtam.

- Mindegy, megismételnéd? - vigyorgok rá.

- Ebéd.

- Mi van vele?

- Min gondolkodtál ennyire? - ráncolja össze a szemöldökét.

- Rajtad. - Nyílt válaszomra elkerekednek a szemei, és nagyokat pislogva vörösödik el kissé, amin én jót mosolygok. - Szóval mi van az ebéddel? - kérdezem ismét.

- Nem akarsz enni?

- Már annyi az idő? - nézek órámra. - Észre se vettem. - Megrázom a fejem, hogy végre normális válasszal álljak elő. - Hozzám? Oda Joker is jöhet.

- Rendben. - Meglep, hogy ő hozta fel, bár talán ennyi rendszert sikerült belevinnem a mindennapjaiba. Ezzel az is sikerülni fog, hogy ne látszanak ki a bordái. Bár lehet, hogy ezzel csak rosszat teszek magamnak, mert úgy még kívánatosabb lesz, akkor meg aztán rendesen türtőztetnem kell majd magam. De nem zavar, ha ő ettől “megerősödik”.

- Hozom én - venném át Jokert, de persze nem engedi.

- Maradj már a seggeden - csapja le a kezemet.

- De hát állok. - Ebbe a kétértelmű mondatba, kissé belepirulok, de ahogy látom neki is sikerült. - Khm - köszörülöm meg torkomat kínosan. - A másik kezem még ép.

- Nem baj - makacskodik továbbra is. Most úgy érzem, mintha tényleg egy pár lennénk. A tipikus vicces civakodás és az egymás segítése olyan dolgok, amikre tudat alatt mindig is vágytam.

- Na~ Hyungwon - pislogok rá, szándékosan elkerekített szemekkel, hátha ez megtörné a jeget. - Vagy akkor este zuhanyozni is csak a segítségeddel mehetek?