Hyungwon
Hoseok szavai nem kicsit lepnek meg, ugyanakkor szép lassan kezdek enyhülni
felé, ám nem szólok, csupán csendesen merengek. Neki vajon mi haszna származik
ebből az egészből?
- Hyung, azt mondtad nem akarsz kutyát - jegyzem meg, elvégre ott van álmai
ebe, Lucky, akivel szembe egy agresszív német juhászt vinne haza.
- Nem is az enyém lenne… - mosolyog rám.
- Akkor?
- Hát a tiéd.
- Mi? - hűlök el, elvégre én még annyira sem akarok kutyát.
- Egy ideig rehabilitálom, amíg kezelhető nem lesz számodra, utána
megkapod, de örökbe akkor sem lehet adni.
- De én nem értek a- - kezdenék tiltakozásba, ha nem jelenne meg tőlünk nem
messze egy felettébb ingerült Kihyun.
- Mondjátok, ti tényleg ennyire hülyék vagytok?! - rivall ránk rögtön.
- Igen - bólintok, bár még azt sem tudom jelenleg miért lettünk hülyének
titulálva, viszont tagadni meg felesleges lenne.
- Te, az a kutya veszélyes - bök Hoseokra. - És te. Tudod, hogy az állat
ellopása rendőrségi ügyet vonhat maga után? - Ezt most mért nekem? - Hoseok,
legyen már annyi eszed, hogy a végzettségi papírod lobogtatva veszed
ideiglenesbe, mielőtt te kerülsz rács mögé.
- Ezzel azt akarod mondani, hogy segítesz? - vigyorodik el a férfi, mire
Kihyun megforgatja a szemeit.
- Anélkül is elérnétek, amit akartok, nem?
- Jogos…
- De csak a kihozatalba segítek, viszont ha megtudom, hogy Hyungwont
megharapta, én téged foglak elaltatni - mutat fenyegetőzően Hoseokra, ki még
mindig vigyorogva tűri ezt, pedig én a helyébe nagyon is komolyan venném.
- Szerinted mikor hagynám?
- Nem érdekel. Azonban napközben bent kell lennie, ugyanis még vár rá egy
halom állatorvosi vizsgálat, valamint idebent vannak az eszközeid és terep. Nem
tudom, mit tartasz otthon kutyának, de a délutáni feladatod is megvan.
- Megoldjuk.
- Más választásotok nem igazán van. Most viszont etesd meg a fiamat, mert
olyan sovány, hogy egy termetesebb tacskó elhúzná, aztán mindenki eredhet a
dolgára, én meg addig felmegyek a vezetőségre elintézni a kutyátok papírjait -
legyint felénk ama jelzés célzattal, miszerint oszolhatunk, ő meg már el is
tűnt előlünk.
- Hallottad anyukádat - mosolyog rám szórakozottan Hoseok. - Megyünk
ebédelni.
- Nem vagyok éhes - állok fel és már nyújtanám vissza a kabátját, ám elvéve
tőlem, újra rám teríti.
- Nem érdekel, és ne vedd le. Kell a jó erőnlét, hogy délután bejárhassuk a
várost Jokerrel cuccokért - indul meg befelé, én meg csendben követem.
Nem tudom elhinni, hogy Hoseok csak miattam vállalta el a dolgot, ráadásul
az eddigi tiltakozásához képest kifejezetten lelkesnek látszik. Aggódom, hogy
nem leszek jó társ ebben a kutyásdiba, és azt sem tudom, mi kell egy ilyen
állatnak, vagy hogyan gondozzam. Előre félek a naptól, mikor hozzám kerül,
ugyanis az mindkettőnk végítélete lesz, ám már nem visszakozhatok, Kihyun is
rábólintott. Ha el tudnám mondani nekik, hogy mennyire hálás vagyok és
sajnálom…
Hoseok
Széles vigyorom letörölhetetlen. Annyira örülök, hogy Kihyun hajlandó
segíteni, bár ő csak a könnyebbik részét végzi a dolognak, mi Hyungwonnal a
nehezebbet, de együtt úgyis megoldjuk. Kétségtelen, hogy nem akartam kutyát,
mert fájna elveszíteni, de Hyungwonért bármit, a szó legszorosabb értelmében.
Ráadásul a mi kutyánk lesz, az meg már majdnem olyan, mintha gyerekünk
lesz. Remélem, hogy ez is segíteni fog a kapcsolatunkban, bár nem egy egyszerű
kutyáról van szó, ahogy Hyungwon sem az.
Miután megetetem anyám gyerekét, gondosan felügyelve, hogy minden elfogyjon
a tányérjáról, mindenki megy a dolgára; Hyungwon a délutáni beosztása szerint
Jooheonékhoz, én meg vissza a pályára, megint egy kisebb görcs kutyával.
Amennyire kétségbe voltam esve, hogy elszúrom a kapcsolatunkat, most annyira
vagyok boldog, és szerintem még a kutyák is azt nézik rajtam, hogy mi a bajom.
Alig bírom kivárni, hogy vége legyen a munkaidőnek, de az izgatottságom minden
kutyára átragad, így bőven van dolgom.
Mikor végre minden teendőmet magam mögött tudhatok, máris Kihyun keresésére
induljak, hogy megtudhassam, lerendezte-e a papírt. Legnagyobb örömre szolgál,
hogy erre a válasz igen.
- Örök hálám - vigyorgok rá.
- Halálomig?
- Ott meg jól beléd rúg. Megyek megkeresni Hyungwont.
- Remélem, tudod, hogy azért nem lesz teljesen ingyen - mondja még
mellékesen hozzátéve, mikor már éppen mennék el, olyan hangsúllyal, hogy
kezdhetek félni.
- Persze. Majdnem bármit megkapsz.
- Csak majdnem?
- Aha. Csak Hyungwonnak adok bármit - vigyorgok még rá, meg sem várva
reakcióját, és eltűnök a szeme elől, hogy az előbb említett személyhez társulva
felszerszámozzuk Jokert.
- Szia - ugrok Hyungwon mellé, úgy köszönve neki, mintha legalább ezer éve
láttam volna. Teljesen fel vagyok dobva; talán az is közre játszik benne, hogy
végre a párom is nagyobb érdeklődést mutat a kutyák felé. Életem legnagyobb
részét ugyanis ők töltik ki, és ha van valami, amit tőlük jobban szeretek, az
Hyungwon, együtt meg aztán már tökéletes az életem.
- Megijesztettél - mondja teljes hidegvérrel, az ijedtség legapróbb jelét
sem mutatva magán, de annál jobban látszik az izgatott csillogás a szemében.
- Akkor mehetünk? - Bólint. - Hozd a kabátodat - szólok rá, mikor anélkül
akar elindulni.
- És hogy tervezed bejárni egy ilyen kutyával a várost?
- A lábamon - nevetem el magam, és még ő is megenged egy játékosabb
szemforgatást, amin csak még jobban derülök. - Amúgy meg szájkosárral.
- De azt rá is kell rakni…
- Nem is a nyakába terveztem akasztani. Majd megoldom, nyugi - próbálom
nyugtatni. Tapasztalatlanságából adódóan, biztos izgul kissé, de nem hagyok rá
semmi olyan feladatot, amiből baja lehetne, vagy képtelen lenne megcsinálni.
Azt már Kihyun is megígértette velem, hogy Hyungwonon egyetlen seb, vagy
karcolás sem lesz, különben holtan végzem, amit - elmondása szerint - ő visz
majd végbe, de minden bizonnyal, a lelkiismeret furdalásom előbb ölne meg. A
kennelekhez érve megállunk Joker előtt, aki még mindig a sarokban gubbaszt, ugyanolyan
éberen és rettegve, mint egész idáig, bár ennek fő oka, a mi jelenlétünk. - Hát
akkor… - sóhajtok nagyot, kezemmel hátrébb küldve Hyungwont, hogy véletlenül se
szemelhesse ki Joker magának, mint megfelelő áldozat, így kinyitva a kennelt.
Hyungwon
Tétlenül nézem, ahogy Hoseok belép a kutyához, kezében a leakasztott,
egyébként nem túl biztonságosnak látszó pórázzal, amit idebent használnak, s
lassan leguggolva az állat elé, óvatos mozdulatokkal akasztja azt a nyakába,
hogy aztán felállva, rögtön húzni kezdje őt. Joker tiltakozik, azonban csúszik
a csempén, így nem telik sokba kirángatni a kennelből, hol szintén lefekve
lapít a földön. Hoseok felvéve a földön hagyott szájkosarat, két oldalt
megfogva húzza előröl a kutya pofájára, ki erre rázni kezdi a fejét, ám mielőtt
leszedhetné, hátul összefogja a bőrszíjakat, belebújtatja a fémbe és
becsatolja, hogy ne tudja levenni.
- Mehetünk? - néz rám jókedvűen, majd amint bólintok, elindul, szorosan az
oldalához húzva Jokert, aki az előbbi tiltakozása ellenére elkezd sétálni, csak
közben a mellső mancsaival próbálja leszedni a kosarat. - Valami ritka
kényelmetlen ez a vacak - emeli feljebb a kezét, amibe a póráz van.
- Miért?
- Mert semmi fogása, vékony, ráadásul, ha feltekerem, szorítja a kezem, ha
meg nem, simán kicsúszhat - magyaráz, hevesen gesztikulálva, ám fél szeme
mindig a kutyán van.
Minden ajtóban és átjárónál megtorpan a kutya, amit Hoseok türelmesen
visel, mindig elérve, hogy végül folytassa a sétálást, azonban ahogy kiérünk,
még azelőtt lefekszik, hogy a hóba lépne. Ugyan igyekszik felhúzni és erősen
tartani, de mégiscsak egy igazán nagy állatról van szó, tehát közel sem lehet
egyszerű, mint aminek tűnik.
Mikor végre tovább tudunk haladni, akkor is lapítva közlekedik, folyton
kapkodja a fejét és Hoseok rendszeresen felszisszen, ahogy a lábának vágja a
szájkosarat nagy hadakozása közben. Szerencsére az emberek nem jönnek közel,
mert félnek tőle, de még így sem a legkönnyebb a közlekedés. Busz szóba sem
jöhet, tél lévén meg korán sötétedik, ami engem is bizonytalanná tesz.
Egy nagyobb állatoknak fenntartott áruházba térünk, ahol Hoseok első dolga
olyan húzós kosarat kivenni, de attól Joker megijedve iszkol előre, ezért
átveszem tőle, és kicsit távolabb megyek, hogy ne rettegjen annyira.
- Először nézzünk neki valami rendes pórázt, ha már azok vannak elől -
irányít oda minket egy részhez, hol a falon lévő akasztókról rengetegféle,
mintájú, fajtájú póráz és tartozékai lógnak. - Kap egy vastag bőr nyakörvet,
meg egy lánc fojtót - válogat az említett tárgyak közt, hol arra, hol Jokerre
nézve, hogy nagyjából besaccolja a méretét, s amint ezek a kosárba kerültek,
folytatja a nézelődést. - A kiképző póráz elengedhetetlen - emel le egy vastag,
fekete, két csattos pórázt. - Ennek az a lényege, hogy a három D-gyűrűvel
különböző méretre tudod állítani, bár én csak a középsőt használom, de tömegbe
például lehet rövidebbre tenni - landol ez is a kosárba. - Kifelé menet nézünk
rá valami bilétát, amit a bejáratnál lévő kis géppel lehet gravíroztatni. Ezen
kívül még kell tál, kutyatáp, valami rágnivaló, esetleg játék és még meglátjuk,
útközben mibe botlunk - vonul tovább, felrángatva az idő közben lefeküdt
állatot. Igazából tök jól elbeszélget magával - még mindig -, tehát Joker neki
pont annyira lesz érdekes társaság, mint amennyire én vagyok. - Nézd milyen
aranyos tálak - fékez le egy polcsor előtt. - Melyikek legyenek? Kettő minimum
kell.
- Nekem mindegy - mondom őszintén, ugyanis annyira nem hoz lázba a dolog,
mint őt.
- Akkor rózsaszín lesz - mutat két méretes, csontos mintás pink kutyatálra.
- De hát fiú…
- Na ugye, hogy mégsem mindegy. Vegyél le kettőt és haladjunk - lép el
onnan, hogy választani tudjak. Magamhoz veszek egy egyszerű talpas fémet, amit
biztosan nem tud felborítani és ilyen rodzsamentes izéből van, tehát víznek
tökéletes, és egy kívülről műanyag borítású, kék csontmintásat, amiket a
kosárba helyezek, hogy folytathassuk utunkat.
Hoseok
Igyekszem nem hagyni a szívemet ellágyulni Joker irányába, ami csak azért
megy viszonylag könnyen, mert leköt a vásárlás. Hyungwon kicsit vonakodik, rám
akarja hagyni a nagyobb részét, de én csak elkezdeni segítek neki, mert persze,
mikor szüksége lesz rám, ott leszek, viszont meg kell tanulnia, hogyan
gondoskodjon a kutyáról. Végig kommentálom a pénzszórásunkat, minden
információt Hyungwonra zúdítva.
- Nézzünk neki fekhelyet is. Kizárt, hogy az ágyon akarna aludni, főleg ha
van ott valaki - lépkedek tovább, odafigyelve rá, hogy Joker véletlenül se
kerüljön olyan helyzetbe, hogy szökni tudjon, és közbe Hyungwont se tiporjam
agyon. És ne is járjon úgy, mint én. A lábszáram tele lesz kék, zöld, meg lila
foltokkal, még azt is meg merem kockáztatni, hogy fel is horzsolódott a bőröm,
amennyire csíp. - Válassz egyet - bökök fejemmel a plafonig érő polc irányába,
ahol színesebbnél színesebb és jobbnál jobb párnafélék vannak. Most már nem
ódzkodik a választástól; pár percig nézegeti a választékot, végigméri Jokert is,
méretet véve róla, és levesz egy narancsszínű fekhelyet. Még nem tudom, hogyan
fogunk mindent hazacipelni, de majd megoldjuk valahogy, legfeljebb kevesebb
tápot veszünk, és majd később visszajövünk még többért. - Tudod hozni? - utalok
az amúgy is kezében tartott puha anyagról, mire egy bólintás kíséretében ismét
tovább indulunk. Annak ellenére, hogy tél van, rendesen megizzaszt a kutya, de
Hyungwonért bármit.
A tápokhoz érve megint rá akarnám hagyni a választást, de hamar eszembe
jut, hogy eddig még nem nagyon volt dolga ebekkel. Előrébb lépve mondom el
neki, mi a különbség egyes száraztápok között, hogy azért meg is értse a
döntésem, valamint, ha valamilyen meglátása lenne, akkor legyen beleszólása.
Úgy bólogat a beszédem közben, mint aki tényleg érti is amit mondok, bár nem
feltételeztem róla, hogy nem így volna, mert elég okos, hogy laikusként is
felfogja. Végül mind a ketten ugyanarra a tápra mutatunk, így ezt letudva,
haladhatunk tovább.
- Ilyen nem kell? - torpan meg Hyungwon az aludobozos és konzervkaják
mellett.
- Majd főzök neki a táp mellé. A menhelyi koszt után megérdemli, hogy
kicsit kényeztetve legyen - mosolygok lepillantva az említett ebre, aki nagyon
lassan illeszkedik be, de sokkal kevesebbszer keresi a padló által nyújtott
semmilyen biztosítékot, mint amikor elindultunk. - Még valami rágcsa kell neki,
és egyelőre ennyi - mondom megkönnyebbülten, megállva a jutalomfalatos rész
melletti polcok előtt. Joker határozottan kíváncsibban kapkodja az orrát, amin
elmosolyodok, és úgy nézek végig a választékon.
Egy nagyobb marhalábszárcsontot levéve rakom a kosárba, amihez csatlakozik
egy csomag marhapacal is. A kijárat felé haladva eszembe jut, hogy még valamit
elfeledtem.
- Te válassz bilétát, én még visszamegyek egy csomag vitaminért. - Hyungwon
bólintással jelzi, megértette, és úgy is tesz, míg én figyelembe véve a kutya
viselkedését, a lehető leggyorsabban verekszem el magunkat a célomig.
Kiválasztok egy általánosabb vitamint, mellé egy sampont is, mert nem tudom,
hogy esetleg van-e még abból, amit Kozmosznál használtam, de magamat ismerve,
vagy kidobtam, vagy eltökítettem, hogy ne is láthassam.
- Megjöttem - lépek Hyungwon mellé ujjongó örömmel, hogy végre ezzel is
végeztünk. Már csak haza kell kecmeregni, ezzel a rengeteg cuccal, meg
Jokerrel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése