24. Fejezet

Hyungwon

- És Joker? - csúsztatom ujjaimat a tenyerébe, de ő csak kérdőn néz rám. - Nem kell kivinni, vécézni?

- De - sóhajt fáradtan. - Várj meg, gyorsan kiviszem - engedne el, én azonban erősebben ráfogok, hogy ez ne sikerüljön.

- Én is megyek.

- De hideg van.

- Nem baj - vonok vállat és hagyom, hogy behúzzon a szobába, ahol megfogva a kutya pórázát, szól neki, kicsit meghúzkodja, s amint eléri, hogy Joker felálljon, vele elindulunk az ajtóhoz.

- Vegyél kabátot - ereszt el, ám előbb az övét akasztom le és adom neki oda, mielőtt kitalálja, hogy neki nem kell, majd a cipőmbe bújva felhúzom a sajátomat.

- Nem kell szájkosár?

- Csak mi vagyunk itt, ráadásul nem nagyon abajgatjuk. Kint hagyom kicsit nézelődni, vécézik és ennyi. Nincs oka bántani - kapcsolja fel a külső villanyt, s kinyitva az ajtót, előre enged, maga mögé húzva a kutyát.

- Hyung…

- Tessék? - Egy ideig csak kérdőn néz, amiért nem válaszolok, majd észrevéve kinyújtott kezemet, elmosolyodva fogja meg azt.

Dideregve, fáradtan, álmosan, este tízkor egy mentálisan sérült kutyát sétáltatunk, de legalább együtt. Sosem láttam még az állattartás szépségeit, elvégre, sosem volt állatom, de most kifejezetten tetszik, mégha szívesebben lennék az ágyba, akkor is. Ráadásul Joker szép lassan felszabadul, szaglászik, jelölget, bár még így sem húz, csak a mi tempónkat tartva sétál, minta félne előre menni, vagy lemaradni. Nem tudom mi volt vele a múltjában, nem tudom milyen sérelmeket szenvedett és nem tudom megmásítani sem, de azt igen, hogy mától a lehető legjobb gazdája leszek, és minél előbb átveszem a felelősséget Hoseoktól.

Vissza érve a házba, kapok ruhát, amit a fürdőben átcserélve megyek a nappaliba, ahol Joker ott kuporog, ahol eddig is tette. Estére úgy döntöttünk, hogy maradhat minden nélkül szabadon, ugyanis az a veszély nem áll fenn, hogy az ágyra jöjjön, így meg nincs oka minket bántani, evégre mi sem megyünk sehova.

Leülve elé, a lehető legközelebb, míg nem húzza fel az ínyét, pár hallgatag percig csak nézem őt, azt latolgatva, hogy miként vegyem le róla a pórázt, mielőtt felakadna valamiben.

- Szia, Joker - kezdek el beszélni hozzá, hogy könnyebben feloldódjon. - Nem kell félned, én nem foglak bántani, se senki más. Mostantól mi vagyunk a családod, akik mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy te jól érezd magad velünk és megtanulj újra bízni az emberekben. Remélem, jó barátok leszünk - mondom, majd egyik kezem kinyújtva felé vezetem az orra elé, várva, hogy bármi érdeklődést mutasson irányomba. - Ha megharapsz, az sem baj, bár én nem örülnék neki - húzom el az ujjaim és számára elég lassan, illetve követhetően vezetem a nyakához. - Segítünk neked boldognak lenni, csak ahhoz te is kellesz, meg, hogy próbálj együttműködni - magyarázok még mindig, leakasztva róla nagyon lassan a pórázt, ám a szívem a torkomba dobog, míg vissza nem emelem kezemet az ölembe. - Okos fiú voltál - jegyzem meg, mielőtt felállok, s kikerülve a küszöbön álló Hoseokot, bevonulok a szobába, készenállva az alvásra.

Hoseok

Hyungwon leül Joker elé, én meg már ekkor érzem, hogy meg fogok halni, de nem merek odamenni, nehogy megijesszem a kutyát, mert akkor azt harapja, aki közelebb van hozzá. Beszél hozzá, miközben a hangja elég nyugodtan tűnik, de szerintem ő is eléggé fél, bár nálam nem jobban. Kezét felé nyújtja; legszívesebben azonnal lecsapnám onnan, elhúznám, de nem megy megmozdulni. És akkor még azt mondja, hogy nem baj, ha megharapja?! Ó, dehogyisnem az! Szerintem legalább olyan fehér vagyok, mint a fal, a folyosón, és úgy remegek, mint a kocsonya, ugrásra készen állva, de addig nem teszek semmit, amíg én váltanám ki Joker számára az okot, hogy megharapja Hyungwont.

A kutya feszülten figyeli párom minden mozdulatát, velem egyetemben, de nem tesz semmit. Hyungwon hangja megnyugtatja, valószínűleg azt is érzi, hogy nincs benne ártó szándék, így résen van, de amíg fájdalmat nem érez, nem harap. Hyungwon leveszi róla a pórázt, kezét visszahelyezi az ölébe, és még meg is dicséri a kutyát, én meg csak most veszem észre, hogy nem vettem levegőt. Vérbe fagyva állok a küszöbön, miközben próbálom feldolgozni, amit láttam, mikor Hyungwon végre feláll, és teljes lelki békével elsétál mellettem.

Legalább öt percig még ott állok egy helyben, bámulva a mostanra békésen fekvő kutyát. Mikor lábam végre megmozdul, nagy nehezen elszenvedem magam a hálóig, ahol Hyungwon már az ágyon ül, félelemnek semmi jelét nem mutatva. Úgy tűnik, hogy helyette is aggódtam. Még mindig sokkos állapotban ülök le mellé az ágyra, remegő végtagokkal és szabálytalan légzéssel.

- Ilyet ne csinálj megint - nyögöm ki, mikor végre meg bírok szólalni.

- Milyet? - pislog rám úgy, mint aki tényleg nem tudja, hogy miről van szó.

- Majdnem meghaltam, te meg még azt kérdezed, mi miatt? - akadok ki kicsit, bár inkább csak a felszabaduló feszültség miatt. - Tudod te, hogy mennyire féltettelek? - nézek rá, már majdnem könnyes szemekkel, ahogy visszaemlékszem a nem sokkal ezelőtti pillanatokra.

- De miért?! Legfeljebb megharap, abba még nem halok bele - értetlenkedik. Legszívesebben felpofoznám, de szeretem annyira, hogy ne tegyem, és inkább csak szavakkal győzöm meg, hogy ilyet ne merjen még egyszer csinálni, de legalább ne előttem.

- Akkor csak én haltam volna bele. Figyelj Hyungwon! - Egyik lábamat felhúzva fordulok felé, hogy egyenesen a szemébe tudjak nézni. - Én, szeretlek, és féltelek. Akár “csak” megharap egy kutya, akár bármi más történik veled, én akkor is aggódom érted. Szeretnélek megvédeni, de ha ilyeneket csinálsz, nem fog menni. - Szavaimra talán kicsit meghatódik, bár nem tudom eldönteni, hogy mégis milyen érzelem futott át az arcán. Az egyetlen, aminek tudatában vagyok, az az, hogy nagyon szeretem, és tényleg majdnem elhaláloztam szívinfarktusban. - Kétségtelen, hogy egyszer úgyis közel kell kerülnöd Jokerhez, ezt aláírom, de ne játszadozz a szívemmel, nem tudom, hogy hol a határ - nevetem el a végét, hogy azért mégse feddésnek érezze. - Ettől függetlenül ügyes voltál - teszem még hozzá, mielőtt megszólalhatna, és magamhoz ölelem, hogy meg tudjam nyugtatni, a még mindig hevesen dobogó szívemet. - Ah, most már jobb - hagyja el ajkaimat egy megkönnyebbült sóhaj, és már megint jól elbeszélgettem magammal. Hyungwont elengedve, rendesen felmászok az ágyra, miközben ő motyog valamit, amit nem hallok. - Tessék?

Hyungwon

- Sajnálom - ismétlem meg önmagam, amint újfent nekem szenteli minden figyelmét.

- Csak féltelek, tudod? - néz kissé bűnbánóan a szemeimbe, s én egy határozott bólintással adom tudtára válaszom.

Nem érzem magam bűnösnek és ugyanezt csinálnám, és talán fogom is végig csinálni, de ezentúl körültekintőbben viselkedek Hoseok jelenlétében Jokerrel, mert nem szeretném, hogy miattam feleslegesen aggódjon, ráadásul Kihyun miattam őrá lenne mérges.

A további felesleges szavakat félretéve felkelek, leoltom a villanyt és visszamászva hozzá bújok ölelésébe, mely ugyan nem ígér könnyed elalvást, de amilyen fáradt vagyok, így maximum kicsit tart tovább. Már szörnyen hiányzott az efféle törődés és egyre több mindenért lehetek hálás Hoseoknak, amit próbálok viszonozni, még ha neki ez nem is tűnik fel olyan mértékben, mint nekem. Nem szeretném elszúrni…

Reggel kinyomva az ébresztőt, izgatottan kelek és első utam Jokerhez vezet a másikszobába, aki az éjszaka folyamán nem valószínű, hogy járt volna a fekhelye közelében, ellenben a kanapéval, ahonnan érkezésem pillanatában ugrik le, hogy visszasprinteljen a sarokba. Hoseok álmosan battyog utánam, s mögém érve fonja össze kezeit a hasam előtt, miközben egy lágy puszit nyom a tarkómra, megfeledkezve róla, hogy nem kifejezetten tolerálom még tőle sem a hirtelen érintéseket, ám nem szólva hagyom, hogy tegye, amit jónak lát.

- Megetetem ezt az átkot - ereszt el egy ásítás kíséretében.

- De este evett, nem? - megyek utána a konyhába, hol a tápos zacskót kibontva mer a kutya táljába.

- De igen, azonban az emésztésének jobb, ha egy napi adagja ketté felé van szedve, amire a menhelyen nincs lehetőség, de ha már kikerült, legyen neki jó. Evés után minimum fél óra piheni, mi addig felöltözünk, aztán indulhatunk - teszi le a falhoz. - Ha kimentünk, úgyis kijön enni.

Míg mi készülődünk, Joker tényleg kisomfordál a konyhába és hangos ropogtatása megnyugvással tölt el. Mindketten gyorsan lezuhanyzunk, felöltözünk, majd elindulunk felszerelni a kutyát. Hoseok ezúttal póráz nélkül megy oda a fekvő jószághoz és a tegnapihoz hasonlóan teszi fel rá a szájkosarat, hogy utána biztonságban rácsatolva vezetőszárát indulhassunk.

- Most te hozod - nyújtja át nekem rögtön azután, hogy kilépünk az ajtón.

- Mi? Miért? - meredek értetlenül a kezére.

- Neked is meg kell tanulnod irányítani, ráadásul itt vagyok, hogy ebben segítsek. Ha nem gondolnám elég biztonságosnak, elhiheted, nem adnám oda - noszogat, mire nagyot nyelve átveszem tőle. - Tartsd feszesen magad mellett - húzza oda a lábamhoz. - És tekerd fel a póráz felesleges lelógó részét. Ha megáll szaglászni, állj meg vele, de ugyanakkor húzni kell, mikor kiakarsz kerülni valamit, vagy átmenni egy ajtón - mutatja és segít nekem rendezni a dolgokat. - A fojtó azért van, hogy ne tudjon olyan mértékben húzni, bár nála nem nagyon áll fenn a veszély, mert egész szépen sétál láb mellett.

Első közös reggelünk közel sem zökkenőmentesen indul, én mégis élvezem. A hatalmas állat irányítása sokkal izgalmasabb, mint amilyennek ígérkezett, s bár uralom a helyzetet, Hoseok így is vonakodva ment be a kisközértbe valami reggeliért, míg én megvártam kint Jokerrel. Idegen kutyák felé nem mutat érdeklődést, az embereket kerüli, tehát megértjük egymást. Egyszer ugyan megkíséreltem megsimogatni a hátát, de arra erőből a csuklómnak vágta a szájkosarát, úgyhogy inkább elvetettem a dolgot.

Az irodába beérve szerencsére mi vagyunk az elsők, ezért együtt vonulunk el hármasban átöltözni, azonban mire végzünk, beér Kihyun és Jooheon is, akik csodálkozva, bár inkább kételkedve méregetik a kutyát. A piros hajú, mint szakértő, természetesen aggódik Joker állapota miatt, de Kihyun meg anya, tehát ő minden miatt aggódhat.

Hoseok

- Most mit néztek annyira? - Bár kérdésemre, tudom, hogy mi volna a válaszuk, inkább csak felhívom a figyelmüket arra, hogy ne bámuljanak már úgy, mint akit mindjárt megesz egy kutya, akin nem mellesleg szájkosár van.

- Titeket - mondja egyszerűen Kihyun, még mindig úgy méregetve, mintha éppen egy bankot készülnénk kirabolni.

- Tetszik a gyerekünk? - vigyorgok rájuk. A szokásos töretlen jókedvemmel és vicceimmel próbálom a komoly helyzet mázsás súlyait elfeledtetni, nem csak magammal, hanem mindenkivel, aki jelen pillanatban itt tartózkodik.

- Oda vagyok. - Ismét kapok egy lesújtó tekintetet Kihyuntól.

- Meg vissza - teszi még hozzá Jooheon. Elhiszem, hogy nem feltétlen tetszik nekik az ötlet, nem mondom, hogy én repesnék az örömtől, de ha ezzel Hyungwon közelebb tudhatom magamhoz, hát legyen. Amúgy is szükségem volt már egy kutya közelségére, de magamtól talán soha nem léptem volna meg. Féltem volna a fájdalomtól, és ez olyan nyomós indokká vált, amely nemcsak döntésképtelenné tett, hanem rémképekkel lepte el a képzeletem. Talán nehéz lesz, de megéri; az agyammal felfogom, bár a szívem sokszor akar ellenkezni.

- Nagyszerű, akkor azt hiszem, mehetünk dolgozni - intek el mindenkit az utamból, hogy aztán Jokerrel és Hyungwonnal mehessünk dolgunkra, vagyis azt a két fotózásra váró kutyát letudjuk a mai délelőttön.

- És hol lesz addig Joker? - kérdezi útközben Hyungwon, miután még gyorsan visszaugrottam a papírjaimért.

- Kutyákra jól reagál, úgyhogy ellesz a terem másik felében, nem lesz vele baj.

- Biztos?

- Persze, szájkosár is van rajta, ha mégis kedve lenne valakit megszeretgetni a fogaival.

- Ez nem volt jó vicc.

- Tudom, nem is az volt a célom - vigyorgok hátrapillantva, de csak egy szemforgatást kapok. Még elmotyog egy “perszét” az orra alatt, de utána ugyanolyan csendben követ. - Te menj előre Jokerrel - adom kezébe, az idő közben hozzám került kutya pórázát. - Én is mindjárt megyek - küldöm útjára Hyungwont a kennelek elé érve, míg én megyek megkeresni Zorant, aki egy közepes testű, teljesen keverék kutyus. Rárakva a pórázt vezetem a fotós teremig, ahol Hyungwon már beállította a fényképezőt, Joker pedig a sarokban ülve figyeli a történéseket. Az új kutya pórázát kicsit feszesebben tartom, hogy véletlenül se történjen baj.

A kis keverékkel hamar és zökkenőmentesen végzünk; én persze a kutyánk minden mozdulatát lesem, mert attól tartok, hogy megijesztené a másik, bent lévőt, mert bár egyiküknek sem okoz gondot egy másik eb jelenléte, jobb félni, mint megijedni.

- Hozom, öööö - keresem a papírjaim között a következő kutya nevét, de úgy, hogy egyik kezemben a pórázt rángatja Zoran, miközben vakarózik, a másikkal meg egyensúlyozok, hogy az irattartó le ne essen, elég nehéz. És elég egy röpke pillanat, a műanyag lap, máris a földön köt ki, Zoran felugrik, kirántva kezemből a pórázt, egyenesen visszairamodva a terem másik felébe, Hyungwon felé, akitől nem olyan messze Joker ül. Őt láthatólag éppen csak annyira zavarta meg a hang, mintha egy új ember lépett volna be a szobába. Csak feszülten figyel. Azonban ahogy a másik kutyát látja közeledni Hyungwon felé, máris agresszívabb testtartást vesz fel. Ugyan van rajta szájkosár, de Zoranon nincs, így amilyen gyorsan csak tudok az ebek közé lépek, egyre gyorsuló pulzusszámmal, egy szó nélkül, közben ellökve Hyungwont a veszélyzónából.

De lassú voltam. Joker már előrébb ugrott, ezzel ráhozva a frászt Zoranra, aki vicsorogni és morogni kezd, így amikor a pórázáért nyúlok, azt is fenyegetésnek veszi. Hófehér, hibátlan és annál élesebb fogait villogtatva kap kezem után, és gyorsaságából adódóan, bele is harap. Nem mondom, hogy nem fáj, de egy hangot sem adok ki fájdalmas sziszegésen kívül, egészen addig, míg az amúgy nyugodt kutya állkapcsát szétfeszítve le nem szedem magamról. Lehet, hogy haragudnom kellene, amiért ilyen mértékű fájdalmat okozott nekem, szépen felhasítva a bőrömet, amiből most vér szivárog, de nem megy, mert tudom, hogy amúgy soha nem tette volna. De legalább Hyungwonnak nem lett baja, azt leszámítva, hogy most éppen a seggén csücsül, velem szemben, elkerekedett szemekkel nézve fel rám. Túl erősen löktem volna meg?

- Jól vagy? - kérdezem azonnal, immár biztonságosan rövidre fogva Zoran pórázát, távolabb lépve Jokertől, de még mindig a két kutya között állva.